+36 30 670 6490

Részletek

Az első firka

“A jurta maga a világmindenség. Szabályos kör alakja leképezi a teremtett világot. Körben a kerege mindig natúr színű marad, mert az jelképezi a Földet. A tetőrudak alsó része mindig sárga színű, ahogy a Nap sugarai érintik a Földet. A felső részük mindig kék színű, ez az Ég színe. A karika vagyis tündök: maga a tündöklő Nap, mindig piros.”

Fehérnép

A szükség vezetett a Kenderbetonjurta megálmodására. Elképzeléseimmel kivertem a biztosítékot V. Balázs építésznél  és L. Attila jurtakészítő mesternél is, de hiszem, hogy maximálisan ökopozitív, a jelenlegi kockavilágunkat szeretettel körbe simogató, egyszerű és ésszerű otthont fogok építeni. És megosztom, hogy bárki felépíthesse sajátját.

Így indult 2020. A videó után összefoglalom, hol tartunk most.

Életem nagy válsága belső útra terelt, a pilisi Zentemplomba. Esztergomban fogalmazódott meg, hogy az ősi jurtaforma megérdemelne egy kassaias (Kassai Lajos lovasíjász-mester alapmottója: “Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”) újrafogalmazást. Öko anyagokkal szigetelve, hogy terhelés helyett inkább gyógyítsa a környezetét. Idővel az is letisztult, hogy nem tudom a családomét megépíteni, előbb összefogást kell kovácsolnom a téma köré.

Az ipari kender új reneszánszát éli, mert kiderült, a felnőtt erdő szén-dioxid-megkötésének többszörösére képes. Napjainkra világossá vált, a műanyagokat sokkal jobban meg kell becsülnünk, mint idáig tettük, mert a legősibb komposztálás kőolajából végesek készleteink, drága és környezetterhelő az előállítás, és a műanyagok lebomlása is túl sokáig tart. Nem beszélve az eltakarításukról. Ráadásul ipari kenderből kis modern túlzással bármit is (tízezres nagyságrendben egyetértenek hozzáértők) lehet gyártani: a Levi’s a pamut kb. tízszeres környezetterhelése miatt használ egyre több kendert, a BMW autók szigetelőanyagaként, de papírgyártáshoz sem kellene annyi fát kivágni stb. Érdemes utánanézni és odafigyelni a témára! Az Egyesült Államokban nemrég újra engedélyezték a kendertermesztést (a műanyag-ipar felfutásával párhuzamosan betiltották), onnan származik a mondás is, hogy az ipari kender meggyógyíthatja a Világot.

A kenderbetonnak csak a nevében van beton. Ipari kender szára, meszes adalék és víz alkotja, környezeti széndioxid megkötésével szilárdul, idővel betonkeménnyé. Szakamberek szerint a kenderbeton a legideálisabb építőanyag: kiváló a hő és hangtechnikai szigetelése, páraáteresztő, penésznek és gombásodásnak ellenálló, éghetetlen, természetes. Olcsón, helyben előállítható is lesz, ha sokan termesztjük majd és a feldolgozásban együttműködünk.

A Kenderbetonjurtát mint projektet neveztem Elon Musk 2011-ben indított XPRIZE Carbon Removal versenyén. Ennek lényege, hogy világszerte a leghatékonyabb szén-dioxidot megkötő programokat azonosítsa és támogassa, hogy ezzel korunk legégetőbb globális problémáján segítsen.

Ez a weboldal azért jött létre, hogy összefogást kovácsoljunk és építsünk sok Kenderbetonjurtát! Kicsit, biztos menedékként, nagyobbat családi otthonként vagy százakat befogadni képes közösségi terekként.

A Galéria tervekben ismertetett jurta nagyságrendileg 5 tonna széndioxidot köt meg. Ha országos vagy világszinten kezdünk számolni, évi 200 000 építéssel már egy Megatonna megkötött széndioxidunk lesz! És ha majd ott tartunk, az XPRIZE gigatonnás CO2 versenykitűzése is belátható közelségbe kerülhet.

Ha szeretnél valamikor Te is építeni vagy építtetni és tetszik ez a koncepció, csatlakozhatsz körünkhöz, akik így, tevőlegesen is részt vállalunk egy tisztább Bolygó megteremtésében. Miért érdemes csatlakozni? A regisztrációk alapján készíteni fogok egy igénytérképet, amely termesztőknek segíthet abban, hogy az építőkhöz minél közelebb legyenek.

Két éve várom, hogy elkezdhessem az építést. Úgy tűnik, azt az utat kell bejárnom, hogy összefogást kovácsolok a téma köré, és csak utána építhetek egy igazi természetes otthont fiamnak. Két lehetőség látható jelenleg: támogatásokból elkezdhetem önállóan, a magam elképzelései szerint az építést. Vagy az időközben felmerült igények megvalósításába állok bele, de itt az egyik felmerült lehetőség szó szerint az ország másik végében van, a másik pedig a tető lejtését szeretné megfordítani, hogy a jurta közepe fele lejtsen. Én pedig úgy szeretnék építeni, hogy ökolábnyom-, esztétikum- és praktikum- szempontok alapján is inspiráló legyen, ráadásul a jurtaformát is megtartanám, amennyire lehet. Tél végén döntést hozok, tavasztól mindenképpen építeni kívánok.

Fontos, hogy az építés fortélyait meg fogom osztani a laikus közösséggel, de akár előfizetéses formában is, egy nemzetközi építői hálózatot létrehozva. Szeretnék gyermekekkel is foglalkozni, nyári táborokban építve kisebb kenderbetonjurtákat.